Share via


Reggeli helyett notebook

Ilyet még nem tapasztaltam: a PDC-n egyszerűen nincs reggeli. A Microsoft-konferenciákat megjárt résztvevők értetlenül álltak az első reggelen a bezárt étteremajtóval szemben, majd kedvetlenül elbaktattak az első előadásukra. A Starbucks előtt minden szünetben beláthatatlan sor áll (ennél többen már csak a Windows Azure hands-on-labok előtt várakoznak). A szünetekben sincs nasi, meg kell elégednünk a kávéval és üdítőkkel. Nincs mese, gondoltam magamban, a PDC-t is elérte a válság.

Aztán ma, a Sinofsky-előadás közben váratlan dolog történt. Éppen a Windows 7-et futtató gépek skáláját mutatták be, Steven érdeklődve nézegetett egy könnyű tablet PC-t, mondta is viccelődve: “Ezt megtartom, legalábbis a demó időtartamára”. Aztán hosszan beszélt arról, milyen fontos, hogy a fejlesztők a Windows 7 összes hardverspecifikus képességével megismerkedhessenek, így még gazdagabb alkalmazásokat tudnak majd írni. “Persze ehhez gép is kell” – mondta, és hozzátette: “Hogy ez ne okozzon gondot, odaadunk egy ilyen notebookot. Minden egyes résztvevőnek.”

Elszabadult a pokol, óriási ünneplés tört ki. Én meg csendesen elgondolkoztam, hogy a maximum 2500 dolláros részvételi díjból (amit legfeljebb a jelenlevők fele-harmada fizethetett meg, itt nagy divat az “early bird” regisztráció) nem lehetett egyszerű kigazdálkodni a gépet. Lehet, hogy a reggeli bánta, de a többség szerintem azt gondolja: megérte. (Fontos tudni, hogy a MiX, a TechEd, a PDC nullszaldós rendezvények.)

A gép nem gyenge, idézem a leírását egy másik blogból:

“I'm happy to say I'm typing this up on one now, and it's an incredible machine. Built upon the Acer Aspire 1420P chassis, this convertible TabletPC has a Core2 Duo U2300 processor, Mobile Intel GS45 video, 2GB of DDR3 1066 MHz memory (supports up to 8GB), an 11.6" 1366x768 multitouch screen, webcam/mic, 3G WWAN, WLAN (supporting up to Draft-N), S/PDIF for digital speakers, 3 USB, 250GB HDD, card reader, and even an HDMI port.

In addition we had some other custom things added including a built-in accelerometer. You might notice this when you rotate the tablet and the screen stays oriented. :) All the hotkeys are supported through BIOS and firmware, there is a button for Flip-3D (cool!), and WWAN is supported by the WWAN stack built in to Windows 7. 
In addition you've got Corel Paint It! Touch, Office 2010 (pre-beta), Windows XP Mode and Virtual PC, Microsoft Touch Pack, and the Windows Live Suite. This is a custom PC built on an unreleased (as of yet) machine, you can't get it anywhere else.”

Mielőtt mindenki irigyelni kezd, gyorsan hozzátennék valamit: a Microsoft-rendezvényeken a cég munkatársai nem ugyanolyan jogokkal vesznek részt, mint a fizető ügyfelek/partnerek – még akkor sem, ha maguk is fizetnek érte. Így nekem speciel nem jutott a szép Acer notebookból… :-(