Поделиться через


Üzlet a felhőben - rendezvény a számítási felhőről döntéshozóknak

Kb. másfél éve szinte kizárólag a Windows Azure platformmal foglalkozom. Eredetileg azt hittem, főként a technikai kérdésekkel kell törődnöm, de ezt egyrészt levette a vállamról Farkas Bálint és néhány más "külsős" kollégám, másrészt rájöttem, nem is ezt várják tőlem a partnereink. Szinte valamennyi megbeszélésem villámgyorsan átfordult üzleti, marketinges/kereskedelmi irányba, úgyhogy rá kellett jönnöm, a hazai szoftverfejlesztők - más technológiákhoz hasonlóan - a felhőt is "megugorják", az arra kifejlesztett dolgok piacra vitelében viszont pont olyan (főként bennük lévő) nehézségekkel küzdenek, mint egyéb termékeiknél.

Így aztán 2010-ben összeraktam egy partnerprogramot, aminek az elsődleges célja az volt, hogy a csatlakozó cégek repülőrajtot vehessenek a felhőmegoldásuk kifejlesztésében. Működött, persze finomításokon is átesett, és mára több sikeres felhőszolgáltatás-készítő és -értékesítő céget is "produkált". Ez elég volt az első évre, de közben a világ nem állt meg. A szakmai oldalon sikerült értelmesen összekapcsolni a felhőt és a mobilplatformokat (igen, többes szám!). Ami az üzletet illeti, megjelent a felhőalkalmazások magyar cégek számára is nyitott piactere. A partnerek felkészítéséhez sikerült megnyernem egy profi marketing-konzultációs céget (Lead Generation) és a kisvállalati marketing legismertebb hazai csapatát (Marketing Commando). Elindult egy sikeres együttműködés a felhő európai meghonosításáért lobbizó EuroCloud szervezettel. A hazai cégek eséllyel indulhatnak a Your Business. Your Fame. című regionális versenyen.

Magyarán: a próbálgatás ideje lejárt. Aki szeretne a következő szintre lépni, vegyen részt az "Üzlet a felhőben" című rendezvényen, ahol lényegre törően, mégis részletesen bemutatjuk, milyen üzleti lehetőségeket találtak mások a felhő segítségével, hogyan készüljön fel a vállalat ezekre, miként tervezze meg, készítse el, vigye piacra és népszerűsítse a termékeit - és miként segít ebben a Microsoft az üzleti és szakmai tudás átadásával, a marketingköltségekbe való beszállással, a termék láthatóvá tételével és árusításával.

Itt lehet jelentkezni:

 

FIGYELEM: A rendezvény üzleti jellegű, az előadások elsősorban döntéshozóknak és -befolyásolóknak szólnak - ez az alább látható napirendből is kiderül. Akit a Microsoft felhőplatformjának technikai részletei érdekelnek, attól két dolgot kérek:

  • Továbbítsa ezt a levelet még ma azoknak a kollégáinak, akik a vállalata által fejlesztett szoftverek és szolgáltatások  ügyében döntenek.
  • Figyelje a Microsofttól érkező üzeneteket, ugyanis egy szakmai rendezvényt is tervezünk még ebben a naptári évben.

Fontosabb információk:

Az esemény időpontja: 2011. október 18., 09:00-16:00
Az esemény helyszíne: Graphisoft park (Záhony u.), Körétterem, Nyár terem

A tervezett napirend:

Kezdés Befejezés Cím
9:00:00 9:20:00 Irány a felhő!
9:20:00 10:00:00 Vedd át a jó ötleteket!
10:00:00 10:40:00 Ismerd meg a platformot!
10:40:00 11:00:00 Szünet
11:00:00 11:20:00 Fedezd fel az üzleti lehetőségeket!
11:20:00 11:40:00 Tervezd meg a termékedet!
11:40:00 12:20:00 Ebédszünet
12:20:00 12:40:00 Készítsd fel a fejlesztőidet!
12:40:00 13:00:00 Hozd létre a termékedet!
13:00:00 13:20:00 Készítsd fel a marketingeseidet!
13:20:00 13:40:00 Szünet
13:40:00 14:00:00 Vidd piacra a termékedet!
14:00:00 14:20:00 Keress vele pénzt!
14:20:00 14:40:00 Vedd igénybe a Microsoft segítségét!
14:40:00 15:00:00 Kérdezz (és kapj rá választ is)!

Nagy érdeklődésre számítunk, mindenki regisztráljon időben!

Kérdés, hozzászólás itt vagy nekem e-mailben (ne ijedjen meg senki az OOF-től :-))