Az imperatív és deklaratív konfiguráció ismertetése
Az infrastruktúra kódként és konfigurációként történő implementálásához többféle megközelítés is alkalmazható.
A megközelítés két fő módszere:
- Deklaratív (funkcionális). A deklaratív megközelítés kimondja , hogy mi legyen a végső állapot. Futtatáskor a szkript vagy a definíció inicializálja vagy konfigurálja a gépet úgy, hogy a kész állapot deklarálva legyen anélkül, hogy meghatározta volna a végső állapot elérését.
- Imperatív (eljárási). Az imperatív megközelítésben a szkript a kész állapot eléréséhez szükséges lépések végrehajtásával határozza meg a gép végső állapotát. Meghatározza, hogy mi legyen a végső állapot, de azt is tartalmazza, hogyan lehet elérni ezt a végső állapotot. Olyan kódolási fogalmakból is állhat, mint például az if-then ciklusok és mátrixok.
Ajánlott eljárások
A deklaratív megközelítés elvonja az állapot elérésének módszertanát. Így könnyebben olvasható és érthető, hogy mi történik.
Emellett egyszerűbbé teszi az írást és a meghatározást. A deklaratív megközelítések elválasztják a végső kívánt állapotot és az állapot eléréséhez szükséges kódolást is.
Így nem kényszeríti egy adott megközelítés használatára, ami lehetővé teszi az optimalizálást.
A deklaratív megközelítés általában az előnyben részesített lehetőség, ahol a könnyű használat az elsődleges cél. Az Azure Resource Manager-sablonfájlok egy deklaratív automatizálási módszer példája.
Az imperatív megközelítésnek lehetnek előnyei olyan összetett helyzetekben, ahol a környezet változásai viszonylag gyakran fordulnak elő, amelyeket a kódban kell figyelembe venni.
Nincs abszolút, melyik a legjobb megközelítés, és az egyes eszközöket deklaratív vagy imperatív formában is használhatja. A legjobb módszer, amit meg kell tennie, az igényeitől függ.